Már elég régóta tervezem, hogy kipróbálom a sült zabkását, és most el is érkezett ennek az ideje.
Ebben a posztban az állagra térek ki elsősorban, nem pedig különböző ízesítésekre.
Mind a három változat 4 adagra van beállítva, egészen egyszerűen azért, mert ekkora a legkisebb tálam (27*17cm), amiben meg tudom sütni. :)
Első neki futásra a
mákosguba kását akartam sült formában tálalni. Ez inkább egy
masszív, tömör cucc lett, ami nekem annyira nem jött be, de hátha valakinek ez kell :) Ezt akkor is ajánlom, ha gyorsan meg is akarod enni :) Nem kell megvárni, hogy teljesen kihűljön, már langyosan is lehet szépen szelni, nem ázik szét annyira a zab. Az arányokat nézve a következőképpen nézett ki:
- 200 g zabpehely
- 50 g vaníliás fehérje
- 1 ek mák
- csipet só
- fél cs. sütőpor
- 6 dl víz
- 1 tojás
- ízlés szerint édesítő
- pici kókuszolaj a jénai kikenéséhez
A száraz hozzávalókat - zabpehely, fehérje, mák, só, sütőpor - jól összekevered, a vizet a tojással és az édesítővel kézi habverővel összedolgozod, majd hozzá öntöd a száraz hozzávalókhoz és összekevered. Hagyod egy kicsit állni, hogy a zab magába szívja a nedvességet. A jénait kikened kókuszolajjal, majd beleöntöd a masszát és 180C-ra előmelegített sütőbe tolod és 40 perc alatt megsütöd.
Ha kész, meg várod míg hűl egy kicsit és már eheted is.
A következő próbálkozásoknál nem raktam a masszába tojást, mert nagyon érződik a sült tojás íz, amit ki nem állhatok a sütiben.
Másik változat, egy kicsit lágyabb, amibe már csempésztem cukkinit is :)
- 150 g zabpehely
- 50 g vaníliás fehérje
- 50 g cukkini reszelve
- 1 ek mák
- citromhéj
- 6 dl víz
- 2 tojásfehérje habbá verve
Itt nem került tojás a masszába így minden összetevőt - kivéve a tojásfehérje habot - egyből belerakhatod a jénaiba és itt dolgozhatod össze. Még kikenni se kell, mert kijön belőle kókuszolaj nélkül is. Ugyanúgy sütöd mint az előbbinél, félúton kanalazd rá a habot és süsd készre. Ennél meg kell várni, hogy kihűljön teljesen, hogy szelhető legyen. Én este szoktam elkészíteni, éjszakára hűtőbe teszem és reggel szépen szelhető, de nem 'kézzel evősen', kell hozzá kistányér és villa.. :) Ez már majdnem megfelelő volt állagra. :)
Sütőport ebbe elfelejtettem rakni, de nem hiányzott belőle. :)
Ne lepődj meg, nagyon híg lesz az állaga amikor összekevered a hozzávalókat, de hidd el jó lesz az, mire kihűl.
Majdnem tényleg olyan lett mint a mákos guba. Állagra olyan mint amikor szétázik a kifli.
!!!!!! Na és az abszolút nyertes versenyző állaga számomra tökéletes. Lágy, de még egybe marad.
Ez már nem mákosgubás, hanem túrós banános volt, de a lényegén ez nem változtat. :) !!!!!!
- 100 g zabpehely
- 50 g vaníliás fehérje
- 150 g cukkini - ez egy kisebb cukkini
- csipet só
- 6 dl víz
- 100 g túró
- 1 banán
Zab, fehérje, cukkini, só és víz összekutyul, túró rámorzsol, félig megsüt, banán rá szel és összesüt. Tádám! Megvárod míg kihűl és eszed.
Ugye jobb lett állagra, kevesebb szénhidrátot tartalmaz és gyorsan meg van.